Nicole Scherzinger magához nyúlt
Zeno 2012-05-18 11:17:47 | 0 hozzászólás.
Az énekes-színésznő a Man in Black harmadik részének premierjén egy szokatlanul magasan felsliccelt estélyiben jelent meg, amiből már rögtön látszott, hogy ebből bizony villantás lesz.
Nicole Scherzinger első filmszerepének premierjén sikerült magára vonnia a fotósok figyelmét, hiszen bevonulásától kezdve kínosan próbálta a kezével takargatni bájait. A ruhája olyan magasan volt felsliccelve, hogy egy gyenge szellő bármikor betekintést engedett volna oda, ahová jobb esetben csak Louis Hamilton pillanthat be, ezért az egész este folyamán ennek takargatásával kellett foglalkoznia az újdonsült színésznőnek.
Természetesen aminek meg kellett történnie, az meg is történt, így pózolgatás közben született néhány kínos fotó, amelyen Nicole bugyija is kilátszik a szoknya merész kivágásán keresztül.
Elhagyta a férje Görög Zitát, szabad a pája fiúk
Droglárka 2012-05-17 20:39:37 | 0 hozzászólás.
Szakított gyermekei apjával Görög Zita (32). A szépséges modell és kedvese, Seres Attila nyolc évvel ezelőtt szeretett egymásba.
Kapcsolatuk mindenkit meglepett, főleg amikor kiderült, hogy Attila elválik feleségétől, és Zita mellett kezd új életet. Szerelmükből két gyönyörű gyermek született, úgy tűnik azonban, hogy boldogságuk mégsem volt tökéletes, Zita ugyanis a hot! magazinban vallott arról, hogy Attilával már lassan fél éve külön élnek.– Tavaly márciusban éreztük először, hogy megfáradt a kapcsolatunk. Tudtuk, hogy fontosak vagyunk egymásnak, de azt nem, ez elég-e ahhoz, hogy az elkövetkező harminc évet is így éljük le. Egymás után jöttek elő a problémák közöttünk. A gyerkőcök születése után beleestem abba a hibába, hogy picit elhanyagoltam Attilát, ő pedig egyre inkább a munkájába temetkezett. Nem tudtam megadni neki azt a fajta nyugalmat, amire igénye lett volna, én pedig a romantikát hiányoltam – nyilatkozta a hot!-nak Görög Zita, aki azt is elárulta: megpróbálták megmenteni kapcsolatukat, de nem sikerült. Ekkor döntöttek úgy, hogy Attila elköltözik otthonról, s ennek immár öt hónapja.
A szakítás ellenére a mai napig jóban vannak, naponta beszélnek egymással, és bevallásuk szerint még nem készültek fel arra, hogy végleg továbblépjenek.
Fluor kisboltban vásárol
SP 2012-05-17 16:43:09 | 0 hozzászólás.
Fluor Tomival találkoztam az Aradi utcai kisboltban. Az Aradi sarkán egy morcos anyuka a kezénél fogva húzott egy kislányt, aki épp ott tartott, óó, szia, helló. Bementem a boltba, Fluor pedig felfele jött a lépcsőn, egy nem túl szép szőke csaj előtt (asszem, együtt voltak, de nem tuti). Dobálta a – ha jól emlékszem – zöld baseball sapkát, és itt véget ért a 0.típusú találkozás :) – jelentette Miss Marple a lottónyertesről. Forrás:velvet
George Clooney exe és a diktátor Cannes-ban rendezett jelenetet
CIA 2012-05-17 14:12:09 | 0 hozzászólás.
Május 16-án nyitott a Cannes-i Filmfesztivál, ennek alkalmából a sztárvilág Franciaországba özönlött. A valódi tehetségek mellett Elisabetta Canalis és Sacha Baron Cohen tűnt ki tengerparti jelenetével.
Elisabetta Canalist sokan csak George Clooney exeként ismerik. Az olasz színésznő és modell Hollywoodban ugyan nem ismert, ám mégis megadta a módját hogy felfigyeljenek rá is – Sacha Baron Cohennel, aki köztudottan az őrült dolgok megszállottja egy hajón adtak elő művészinek éppen nem mondható előadást. Elisabetta nemrégiben szakított a Jackassből ismert Steve O-val, így néhányan akár azt is hihették, hogy kivetette hálóját a nős Cohenra.
A két celeb előbb a jachton pezsgőzött, majd bekenték egymást naptejjel. A csendes és romantikus hangulat gyorsan tovaszállt, amikor kiderült, hogy a mostanság A diktátor című filmjét népszerűsítő színész egy másik hölgyet rejteget a fedélzeten. Elisabetta jelenetet rendezett, amelynek végén a diktátor testőrei egy fekete – hullazsákra hajazó – csomagot hoztak, majd a vízbe hajították az ellenszegülő nőszemélyt.
A jelenet természetesen csak megrendezett volt, néhány órával később Sacha Baron Cohen teljes harci díszben – ezúttal botránymentesen – vonult be a vörös szőnyegen a neves Carlton Hotel számára átalakított boltíve alatt, majd egy tevét próbált meglovagolni, amiről majdnem leesett.
Cohen diktátori alakítása nem volt mindig botránymentes: februárban az Oscar-díjátadón egy Kim Jong-Il koreai vezér képével ellátott urnát szorongatva ment végig a vörös szőnyegen, majd annak a tartalmát egy fotósra szórta, ami igen nagy felháborodást keltett, ki is vezették az eseményről emiatt.
A Cannes-i Filmfesztivál csak most kezdődött, kíváncsian várjuk, milyen érdekességek történnek még az elkövetkezendő néhány nap alatt.
Michaela Schaefer már villantani se tud mert eleve fel se öltözik
pinaszőr 2012-05-15 23:27:03 | 0 hozzászólás.
No comment
Haumann Petra anyaként szexisebb mint valaha.
Lekvár 2012-05-15 20:24:19 | 0 hozzászólás.
Haumann Petra kislánya, megszületése előtt is gyönyörű volt, ám az anyaság csak még vonzóbbá tette. Érett nőként is erotikus kisugárzása van.
De jó vagy drágám
Andrew 2012-05-14 19:07:25 | 0 hozzászólás.
Még a szeme is össe akat ugy meg baszták
Húsevő drog !
Vida 2012-05-13 22:13:26 | 0 hozzászólás.
itt az új Orosz csodaszer mellékhatásai. A cucc beceneve Krokodil és belülről kifelé bontja le a testszöveteket. Jó bulizást.!
Oszd meg hogy minél többen tudjanak róla!
Seherezádé internesönel FAIL
Kurvákvére 2012-05-13 20:26:48 | 0 hozzászólás.
Azt ugy írják hogy biography te szerencsétlen
Meghal Gyurcsány Ferenc
MSZP 2012-05-13 18:22:01 | 0 hozzászólás.
Meghal Gyurcsány Ferenc és menne már a mennyországba. Bekopog. Kijön Szent Péter és mondja neki:
- Gyurcsány, sajna nem jöhetsz be.
- Miért?
- Hát, eléggé félrevezető életed volt, ígérgettél aztán kiderült, hogy hazudtál. De van egy lehetőséged. 1 napot el kell töltened a pokolban, egyet a mennyben és aztán dönthetsz hol szeretnél lenni az idők végezetéig.
Így is lett. Gyurcsány lemegy körülnézni a pokolba. Ott az összes cimborája, martiniznak, ökröt sütnek, golfoznak. Nem akar hinni a szemének. Miután eltöltött egy napot, felnéz a mennybe is. Látja, hogy hatalmas békesség, az emberek kiegyensúlyozottak, minden tökéletesen működik az ott levők teljes megelégedésére. Lejár a nap és döntenie kell. Kérdi Szent Péter:
- Nos hol szeretnél élni?
- Hááát lehet, hogy böszmeség, a földieknek ne mondjátok meg, de én inkább a poklot választom.
- Rendben, legyen hát.
Lemegy a pokolba, maga Lucifer nyitja ki a kaput, ahogy belép, be is csapódik mögötte. Látja ám, hogy a barátai koszosak, büdösek, a szemétből esznek. A családtagjait meg éppen nyárson sütik.
Odafordul Luciferhez.
- Lucifer bátya! Tegnapelőtt nem ez volt itt!
- Ja, Fletókám, az volt a kampány, aztán választottál; ezek pedig itt a reformok..
TOPLESS FOTÓT TETT KÖZZÉ MAGÁRÓL RIHANNA
Ftv 2012-05-13 15:00:26 | 1 hozzászólás.
Rihanna közzétette a Facebookon a Where Have You Been című számának klipforgatásakor készült képeket.
Rihanna nem szégyenlős és ezt lépten-nyomon meg is erősíti. Legutóbb a Facebookra tette fel a Where Have You Been című számának klipforgatásakor készült képeket. A rajongóknak feltehetően minden egyes kocka aranyat ér, de a legizgalmasabb talán mégis az, amelyeiken toplessben pózol a barbadosi énekesnő.
A kebleit valamilyen hüllőbőr takarja…










